‘Hírek’ kategória korábbi bejegyzései

Végeredmény a zalaegerszegi versenyről

A zalaegerszegi versenyen hét résztvevőt köszönthettünk végül. Egy fiú mérkőzött meg hat lánnyal, és diadalmaskodott. Takács László a döntőben ugyan azonos pontszámot ért el, mint a második helyezett Novák Dóra, de az elődöntőkben elért több pont alapján (amiket főként a véletlen szavak elődöntőben szerzett meg) ő kapta a virtuális aranyérmet. Külön gratulálok még Czigány Alexának, aki 13 évesen vette fel a versenyt az érettségire készülőkkel ás harmadik helyen végzett nagyon szép teljesítménnyel és  csak egy hajszállal maradt le az első két helyezettől. Továbbá örömteli meglepetésemre egy versenyzőnek, Molnár Lizának sikerült minden nevet és arcot megjegyeznie, amivel  a második elődöntőt be is zsebelte – gratulálok. Itt találjátok a részeredményeket és a végeredményt:

egerszeg2013_eredmeny

Köszönöm a résztvételt és remélem minden egyes versenyen egyre többen és többen leszünk. :)

Memóriabajnokság Zalaegerszegen

Most szombaton (2013/09/21) délelőtt megrendezésre kerül Zalaegerszegen a Családfesztivál 2013 berkein belül egy memóriaverseny a helyi középiskolákból jelentkezett előreláthatólag 12 fő résztvételével. Két elődöntőből (véletlen szavak listája, arcok és nevek) a legtöbb összpontszámot elért három versenyző jut a döntőbe, ahol már hallás után kell különböző adatokra emlékezni. Minden érdeklődőt szeretettel várunk a döntőre, mert bizony azt már a nézők is figyelemmel kísérhetik majd.
A szabályokat itt olvashatjátok: Szabályok (Családfesztivál 2013)

Memória Világbajnokság 2012 (WMC 2012)

Megkésve bár, de íme a beszámoló a VB-ről. Az alábbi linkeken megtaláljátok mind az összesített, mind a számonkénti végeredményeket: world-memory-statistics és memocamp.

1. Johannes Mallow 8413
2. Simon Reinhard 8344
3. Jonas von Essen 6692

Az verseny gyakorlatilag a németek egyeduralmát hozta. (Bezzeg ha a kínai kontingens is részt vett volna!) Az első öt helyből négyet megszereztek maguknak. Csak a bronzérmet engedték át más országbélinek. Erre a svéd Jonas von Essen (az idei svéd bajnokság győztese) csapott le, de már a veseny első napján látszott, hogy a győzelemre Johannes Mallown és Simon Reinhardon kívül senkinek sem lesz esélye. Utcahosszal kimagaslottak a mezőnyből és végig nyomás alatt tartották egymást pontszámok tekintetében. Megjegyzem, hogy 8000 pont fölött mindeddig csak ők ketten tudtak teljesíteni, valamint a most távolmaradó Wang Feng.
Simon Reinhard ahogy a német bajnokságon, úgy most is “csak” az ezüstérmet szerezte meg. Az eddigi négy résztvételéből ez a legjobb eredménye. Kimagasló eredményt ért el mind a Véletlen szavak 15p-es számában, mind az egy kártyapakli gyors memorizálásában. Ez utóbbiban 27.21mp-es idejét senki nem tudta megközelíteni.
Johannes Mallow (az idei német bajnok) 42.19mp alatt volt képes ugyanerre, de előtte már volt elég előnye ahhoz, hogy ezzel a különbséggel is megnyerje a vilgábajnokságot. Az Absztrakt képekben világcsúcsot állítot fel, de a legnagyobb előnyt Simon Reinharddal szemben a Történelmi és jövőbeli évszámoknál gyűjtötte össze. Szívből gratulálok neki a győzelemért.

A teljességhez hozzátartozik, hogy összesen 72 versenyző ért el eredményt a bajnokságon, s közülük nagyjából 50-nek volt minden számból pontszáma. A nagymesteri pontszámokon belül pedig 11-en végeztek.

Megkezdődött a 2012-es világbajnokság

A mai nap kezdtetét vette az idei világbajnokság (WMC 2012). A küzdelemnek ezúttal a Lilian Baylis Technology School ad otthont Londonban, Angliában. A verseny három hosszú napon át tart (2012.12.14.-2012.12.16.) és komoly koncentrációt igényel azoktól, akik a legjobbak között akarnak végezni. Az alábbi linken megtalálhatjátok Ben Pridmore (korábbi világbajnok) blogját: http://zoomy.blogspot.co.uk/

A közel 90 memória atléta, akiknek ötöde a nő, összesen 23 országot képvisel. A legtöbb versenyző Kínából érkezett, de sokan jöttek Németországból, a Fülöp-szigetekről és Indiából is. Az indulók között van többek között olasz, lengyel, svéd, finn, török és szingapúri is.

Az versenyszámok a következők lesznek:
Péntek – Nevek és arcok, Bináris számok,  Számok egy óra alatt
Szombat – Absztrakt képek, Gyors számok, Történelmi és jövőbeli évszámok, Kártyák egy óra alatt
Vasárnap – Véletlen szavak, Kimondott számok, Gyors kártyapakli

Érdekesség, hogy részeredményeket közölnek a versenyzőkkel  szombat és vasárnap reggel, valamint az utolsó szám, a Gyors kártyapakli előtt is. Tehát a végső próbatétel előtt lehet tudni, hogy kinek mit kell teljesítenie ahhoz, hogy előrébb jusson vagy éppen megtartsa a maga előkelő helyét. A végeredmény valamikor vasárnap este 8 óra körül kerül kihirdetésre.

Memoriad 2012

Kedves Leendő Memoriad Versenyzők,

A MEMORIAD® egy világmárka és az angol “mental math, memory”, “read” és “olympiad” szavakból származtatott. Jelentése “Fejszámolás, Memorizálás és Fotógrafikus Olvasás Olimpia”. Négy évente egyszer kerül megrendezésre és ez az első és eleddig egyetlen fejszámoló, memorizáló és fotógrafikus olvasó verseny. Továbbá ez az első és egyetlen olyan nemzetközi verseny, ahol a versenyzőknek nem kell részvételi díjat fizetniük, de pénzjutalomért küzdhetnek és érmeket nyerhetnek mentális képességeikért.

Megkezdődött a regisztráció a Memoriad 2012-re. Emellett a Memoriad Verseny Szimulátor (Memoriad Competition Simulator) is letölthető. A verseny hivatalos oldal a www.memoriad.com, ahol sok-sok információt megtaláltok.

A Memoriad 2012 versenynek Antalya, Törökország ad otthont november 24-25 között. Jelentkezni a www.memoriad.com oldalon lehet. A regisztrációs adatlap a http://memoriad.com/registration.asp címen érhető el.

A Memoriad Verseny Szimulátor friss 2.0 verziója ugyanezen oldalról tölthető le. Közvetlen link: http://memoriad.com/memoriadsoftware.asp

Az ez évi eseményen két új kategóra is bemutatkozik, mégpedig:

a) Felvillanó számok (Flash Numbers): Itt 300 véletlenszerűen választott egyjegyű szám fog felvillanni a képernyőn 1 mp/szám sebességgel. A cél, hogy ezeket sorrendben megjegyezzék a versenyzők. (Részletekért töltsétek le a Memoriad Verseny Szimulátor 2.0-t).

b) Felvillanó Összegzés (Flash Anzan): 1-4 negyű számok villannak fel a képernyőn 0.3-1 mp/szám sebességgel. Ezeket kell fejben összeadni. (Részletekért töltsétek le a Memoriad Verseny Szimulátor 2.0-t).

Az legjobb 50 pontszámú versenyzőnek ingyenes szállást biztosítanak a szervezők. Másoknak olcsó szállást tudnak szervezni, amennyiben igényli ezt.

Powered by WordPress | Designed by: NewWpThemes | Provided by WordPress Free Themes