Memória Világbajnokság 2012 (WMC 2012)

Megkésve bár, de íme a beszámoló a VB-ről. Az alábbi linkeken megtaláljátok mind az összesített, mind a számonkénti végeredményeket: world-memory-statistics és memocamp.

1. Johannes Mallow 8413
2. Simon Reinhard 8344
3. Jonas von Essen 6692

Az verseny gyakorlatilag a németek egyeduralmát hozta. (Bezzeg ha a kínai kontingens is részt vett volna!) Az első öt helyből négyet megszereztek maguknak. Csak a bronzérmet engedték át más országbélinek. Erre a svéd Jonas von Essen (az idei svéd bajnokság győztese) csapott le, de már a veseny első napján látszott, hogy a győzelemre Johannes Mallown és Simon Reinhardon kívül senkinek sem lesz esélye. Utcahosszal kimagaslottak a mezőnyből és végig nyomás alatt tartották egymást pontszámok tekintetében. Megjegyzem, hogy 8000 pont fölött mindeddig csak ők ketten tudtak teljesíteni, valamint a most távolmaradó Wang Feng.
Simon Reinhard ahogy a német bajnokságon, úgy most is “csak” az ezüstérmet szerezte meg. Az eddigi négy résztvételéből ez a legjobb eredménye. Kimagasló eredményt ért el mind a Véletlen szavak 15p-es számában, mind az egy kártyapakli gyors memorizálásában. Ez utóbbiban 27.21mp-es idejét senki nem tudta megközelíteni.
Johannes Mallow (az idei német bajnok) 42.19mp alatt volt képes ugyanerre, de előtte már volt elég előnye ahhoz, hogy ezzel a különbséggel is megnyerje a vilgábajnokságot. Az Absztrakt képekben világcsúcsot állítot fel, de a legnagyobb előnyt Simon Reinharddal szemben a Történelmi és jövőbeli évszámoknál gyűjtötte össze. Szívből gratulálok neki a győzelemért.

A teljességhez hozzátartozik, hogy összesen 72 versenyző ért el eredményt a bajnokságon, s közülük nagyjából 50-nek volt minden számból pontszáma. A nagymesteri pontszámokon belül pedig 11-en végeztek.

Responses are currently closed, but you can trackback from your own site.

Comments are closed.

Powered by WordPress | Designed by: NewWpThemes | Provided by WordPress Free Themes